Senkit ne tévesszen meg a látszat, a kép szombaton készült, azóta nálam is szelesebb a helyzet. 🌬️🍃
Az irodalomterápiás önismereti csoport előtt Márai Sándorral hangolódtam és próbáltam megérkezni lélekben is.
Régóta olvasom ezt a könyvet, mert minden oldalon találok olyan mondatokat, amiken napokig merenghetek.
Az önismereti nap végére meg is fogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne történetté formálni magamban az életem.
Az Egy polgár vallomásai remek vezérfonal lehet ebben, az egyik legjobb irodalomterápiás "szöveggyűjtemény". Irigységgel vegyes csodálattal olvasom, hasonlóan Szabó Magda - Régimódi történetéhez.
Nem tudom elképzelni, hogy lehet ennyire tűpontosan visszaemlékezni, strukturáltan átlátni a családi életünket, s ennek viszonylatában megfogalmazni önmagunkat.
Azt olvastam, hogy a struktúraéhség a biztonság iránti igényünkkel van összefüggésben. Amikor kevés a struktúra, az ember energiája nagy részét a megfelelő stabilitás megteremtésére fordítja.
Ezért szeretek az önismeretemmel foglalkozni és ezen belül is ezért gondolom hatékony módszernek az irodalomterápiát.
Szeptember óta bugyognak fel mennem történetek, mondatok a szövegek által és kezdenek történetté összeállni. Irodalmi magasságba sosem fog emelkedni az történetírásom, de nem is lényeges.
A lényeg szerintem az, hogy ha Te nem tudod megfogalmazni mit érzel, gondolsz, akkor jön Márai Sándor vagy Szabó Magda (a sort hosszan lehetne folytatni) és általuk megfogalmazod a saját történeted, ami biztonságot ad, megteremti a stabilitást.
S ha ez nem lenne elég, akkor még ott van a csoport, akik megtartanak, empátiával fordulnak feléd és támogatnak abban, hogy történet legyen a sok kis részletből. (Sok egyéb mellett.)
