A Halak számomra nem szólt másról, mint a függőség mibenlétéről. Persze kimondódik benne a társfüggőség problémája, szóval ez nem valami nagy felismerés a részemről. Melissa Broder azonban általánosságban is (nemcsak a társfüggőség kapcsán) filozofál arról a mély, betölthetetlen hiányról és ürességről, ami véleményem szerint a függőség alapja. Az, hogy mitől függsz, ebben a tekintetben szinte mindegy. Tetszik az a metafora, amit használ(spoiler nélkül sajnos ezt lehetetlen leírni, de zseniális húzás szerintem.)
Begyógyíthatóak vajon a kötődési sebeink? Betölthető-e az üresség, megszűnhet-e a cirókahiány? S vajon előre visznek-e az önsegítő csoportok vagy jóformán intellektualizálunk, s az érzelmeink mélyéig nem merünk, vagy nem tudunk lemenni?
Biztos vagyok benne, hogy megosztó könyv lesz, de szerintem az is akart lenni. Egyik percben lemegyünk a lélek legmélyebb bugyraiba ,mélyenszántani' aztán a lehető legrészletesebb leírást olvashatjuk el egy szálloda mosdójában megejtett anális együttlétről. Nem tudom volt-e szükség erre, mindenki döntse el maga. :) Nem merem ajánlani, de nem merem nem ajánlani. Én szerettem, de teljesen értem, ha Te nem.
"Hogy kerültem ide, ezek közé a lúzerek közé? Gyűlöltem a szavakat, amiket használtak: belső gyermek, öngondoskodás, intimitás, önszeretet. Amerikaiak vagyunk, hát hogy lehetett volna ennél is kedvesebb velünk az élet? Csak dédelgetést kaptunk.(...)De, sajnálom, itt nem fogom megtanulni, hogy szeressem magam. Pedig úgy tűnt, mintha mind versenyeznének, ki az undorítóbb, de egyúttal ki szereti magát a legjobban. Hát ezt jelenti az önszeretet? Visszataszítónak lenni?"
"A félelem kiváló drog a maga módján. Bárki megmondhatja, aki rácsúszott az általa kiváltott adrenalinlöketre."
