Lily Brooks-Dalton - Az éjféli égbolt
Lily Brooks-Dalton
AZ ÉJFÉLI ÉGBOLT
AGAVE KIADÓ
Talán nem is lehetett volna rosszabb időpontot találnom a könyv elolvasására. Januárban a bezártság, ingerszegény környezet már nálam is erősen begyűrűzött. Enyhe nyomásra ( a férjem már mindenképpen meg akarta nézni a filmet) azonban mégis belekezdtem Az éjféli égbolt olvasásába.
Hogy miért volt ez rossz ötlet?
Az egész könyvet áthatja a világvége hangulat, a bezártság, magány és a szeretteinktől való távolság maró érzése.
Augustine egy kutatóállomáson, Sully pedig a Jupitertől hazafelé az űrben élik meg a katasztrófát. Milyen katasztrófát is pontosan? Fogalmunk nincs, ez a könyvből nem derül ki. Annyit lehet tudni, hogy evakuálják az embereket a kutatóállomásról, az űrből pedig nem fognak több rádiójelet a Földről. Augustine saját döntése alapján a magányt választja és a maradás mellett dönt, addig Sully és csapata teljes tudatlanságban keringenek az űrben. Fogalmuk sincs mire számíthatnak, ha közelebb érnek az otthonukhoz. Otthonukhoz, ami talán már nem is létezik. Augustine tervébe azonban hiba csúszik, amikor megtalálja Irist, az állomáson felejtett kislányt. Hogy mit kezd a felébredő apai érzésekkel az életét munkának szentelő, magányos tudós? Hogyan lehet túlélni a hideg, kietlen, ingerszegény környezetben? Milyen az, amikor évek óta várod a hazatérést, de az talán soha nem jön már el? Mi lehet motiváció ilyenkor a felébredéshez? Mi van akkor, ha minden megszűnt körülötted, amit ismertél és szerettél?
Annyira kínzó kérdések ezek, hogy fizikálisan is éreztem, hogy felkavaródik a gyomrom, felmegy a vérnyomásom. Főleg egy olyan helyzetben, amikor nem ilyen szélsőségesen ugyan, de mind átéljük a magunk kis kínzó kérdéseit bezártság, elszigeteltség témában.
A könyvben gyönyörű képet láthatunk a vad és hideg sarkkörről.Engem teljesen elvarázsolt. Lassan csordogáló történet, ami inkább épít a belső megélésekre, mint magára a katasztrófára. Biztosan nem fogom újra elolvasni, mert én mélyen átéltem ezt a történetet, nyomot hagyott bennem.
Kitérnék egy picit a filmre is, mert miután elolvastam a könyvet, azonnal meg is néztük. Engem idegesített, hogy itt-ott át lett írva, meg lett 'akciózva'. Ezt a történetet a maga csendességében tudtam elképzelni, mert nekem erősen lelki könyv volt. A csúnya kritikákat viszont nem értem, azért ennyire nem volt ez rossz. A férjem szerint sem, csak kicsit túltolták a végét. Kinek a pap...
Mindenki döntse el, hogy a lelkivilága be tudja-e fogadni, mennyire szokott belemélyedni a történetekbe. Én azt javaslom, hogy ne a legszürkébb időszakra időzítsétek!
Köszönöm a lehetőséget az Agave Könyvek kiadónak!
Bár nevetségesnek tűnt, lehet, hogy Thebest a könyvek, bolygójuk fáiból gyártott, kitalált történetekkel teleírt papírlapok tették kiegyensúlyozottabbá a többieknél.