Elena Ferrante- Nő a sötétben
Témái: anyaság, válaszkészség, női minták, női kapcsolódás, házasság, család
ELENA FERRANTE
NŐ A SÖTÉTBEN
MAGVETŐ KIADÓ
Azok közé tartozom, akik gyors egymásutánban olvasták el a Nápolyi regényeket. Imádom Ferrante írói stílusát, a könyvek hangulatát és a témáit.
A Nő a sötétben sem okozott csalódást, visszacsöppentem Az elvesztett gyerek történetébe. Leda, mint Lenu is egy középkorú nő, aki válása és gyermekei kirepülése után nyaralni indul. Az egyedül töltött idő azonban közel sem a boldog, szabad napokat hozza el számára.
Évekkel ezelőtt nagyon elveszettnek tartottam magamat, ez igaz. Az ifjúság reményei mind hamvukba holtak, és úgy tetszett, egyre gyorsabban haladok hátrafelé, vissza az anyámhoz, a nagyanyámhoz, a néma vagy ádáz asszonyok hosszú sorához, akiktől származtam. Az elmulasztott lehetőségek. A fiatal test táplálta ambíciók még lángoltak bennem, a képzelet még terveket szőtt, egyiket a másik után, de éreztem, hogy alkotói vágyamat egyre jobban nyesegetik az egyetemi előremenetelekről szóló híradások meg a reménybeli karrierhez szükséges megalkuvások. Úgy éreztem be vagyok zárva a saját fejembe, és nincs lehetőségem a megmérettetésre, el voltam keseredve.
Leda a tengerparton figyelemmel kísér egy nápolyi családot, köztük is leginkább egy anya-lánya párost, akik felszínre hozzák anyai szorongásait. Olyan érzéseket, amiket gondosan próbált elzárni. Ő sosem tudott ráhangolódni gyermekeire úgy, mint Nina tette azt kislányával, Elenával a tengerparton. A történet bonyolódik, amikor a tengerparti idill és az anya-lánya szimbiózis megtörik Elena játékbabájának elvesztésével. Ennek kapcsán ismerkedik meg Leda Ninával. Vágynak egymás társaságára, hogy beszélhessenek végre anyaságról. Őszintén. A két nő teljesen más élethelyzetben van, mégis ugyanabban. Leda saját anyai megküzdése felé terelgeti Ninát, mint egyetlen lehetséges út (vagy kiút). Ezzel ugyanis igazolni tudná saját döntéseit és igazságát.
Milyen botorság azt képzelni, hogy megnyílhatunk a gyermekeinknek, mielőtt betöltik az ötvenedik évüket. Hogy elvárjuk tőlük, hogy személyiségnek, ne pedig szolgáltatásnak tekintsenek minket. Kimondani: én vagyok a ti történetetek, tőlem kezdődtök, hallgassatok meg, hasznotokra lehet. De Nina számára nem vagyok történet. Nina a jövőjét láthatná meg bennem. Egy idegen lányt választani magam mellé. Becserkészni, megnyerni magamnak.
A cselekménynél sokkal fontosabbak azok a kérdések, amik nincsenek kimondva. Szabad-e egy nőnek magára is gondolni, ha gyermeke születik? Lehet-e saját élete, álmai? Megvalósíthatja-e azokat anélkül, hogy a gyerek(ek) sérülnének? Lehet-e kimondani, hogy néha teher a gyerek? Döbbenetes mennyire izgalmas és feszültséggel teli tudott lenni ez a regény.